"Melitonban rémületes gondolat született meg. Lizander egy vörösről tett neki ajánlatot pár estével korábban. És a kávézós lánynak szintén vörös haja van -, nem is akármilyen. És egyértelműen látta, hogy fél valamitől. Mi van, ha valakitől?

Mi van, ha Lizander őt környékezte meg?

Ez a gondolat korai és irreális. Mégis... Ha bántotta... Kezdheti megjegyezni a világ isteneinek neveit, akikhez irgalomért könyörög, miközben kitépi a végtagjait.

Valahogy ki kell derítenie, hogy történt-e valami.

Karion és Zuriel némán ültek, rá sem néztek Lizanderre. Tekintetük Meliton és az italuk között mozgott. Okosan tették, hogy nem szóltak hozzá, ahogy azt is, hogy kerülték az érdeklődés legkisebb jelét is kimutatni. Meliton jobbnak látta, ha ő intézi. A maga módján.

Megköszörülte a torkát, hogy felkeltse a két jómadár figyelmét. Amikor mindketten ránéztek, egy alig észrevehető fejbiccentéssel jelezte nekik, hogy menjenek ki. Aztán másik mozdulattal hozzátette a "nyugi, minden oké" bólintást is. Elnézést kértek, majd mindketten kimentek a kocsmából. Szerencséjükre, Lizander mással foglalta el kigúvadt szemeit, remélhetőleg nem vette észre a jelenetet.

A zene ugrott egyet. A furulyaszót átvette egy Firkin dal. Meliton még nem hallotta eddig, de a dallama valahogy komolyabbnak és kevésbé szárnyalónak hatott, mint az eddigiek.

- Mondd csak, Lizander. Korábban... sikerült vele... egyezségre jutnod? - célzott a vörös-kalandra.

- Meghívtalak, hogy tarts velem - mondta kérdésekkel teli hangsúllyal. - Ha kimaradtál, akkor   már nem a te dolgod. - Nem beszélek róla, ahogy te sem. Én csak megélem a pillanatot. -   Mogorván   lehúzta a whiskey-t, majd egészen közel hajolt hozzá. Egy kacsintással hozzátette: -   Ahogy te is  olyan sokszor megtetted.

- Nézd, Lizander! Nem tudom, pontosan miről beszélsz. És az az igazság, hogy már nem is   akarom...

- Már miért nem? - vágott bele Meliton mondandójába. - Hiszen te meg én, - mutogatott gyorsan   kettejük között, - sokban hasonlítunk egymásra. Jobban ismerlek téged, mint az a két gyerek,   akiket kiküldtél az előbb. Sokkal többet tudok rólad, a természetedről és az... igényeidről.

- Valóban? - Meliton próbált hitetlenkedő hangot megütni.

- Ha én nem tudom, hogy te milyen vagy, akkor miért küldted ki őket?

Meliton hallgatott.

Baszki! Ez a Lizander okosabb, mint amilyenek mutatja magát. És ha tényleg így van? Képes lenne zsarolni Melitont. Óriási, hogy rohadna meg!

- Nem értelek - folytatta Lizander a leleplezést. - Eddig sosem volt problémád velem, pedig   gyanítom, neked is több eszed van, mint ami kilátszik a tökéletes fürtjeid alól.

Melitonnak meg kéne szólalnia. Ha nem teszi meg, azzal mindent elismer. Csakhogy fogalma sem volt, mit mondjon. Ha tagad, Lizander tovább erősködik, és a végén kikiabálja a rejtegetett dolgait.

Ha elismeri, sosem rázza le.

- A hallgatásodat megértem. Elővigyázatosságból nem szólalsz meg.

Lizander a kezébe vette a második pohár whiskey-t is. Az ital színe kivilágosodott, mert beleolvadt a jég.

- Nincs értelme bármit is mondanom. Úgysem hiszel nekem, vagy mindenképpen kiforgatod a   szavaimat.

- Az igazság attól még az marad, ha válaszolsz, ha nem. Mindegy - hadarta. Intett egyet, és     folytatta. - Továbbra is fenntartom, hogy nem mondom el senkinek. Mert nekem nincs veled   bajom.  - Egyszuszra kiitta a második pohárral is, majd hangos csattanással az asztalra csapta a   vastag üvegpoharat.

Meliton biztosra vette, hogy ez a beszélgetés nem egy baráti csevej. Lizander valamit ki akar hozni a helyzetből.

De mit?

- Akkor, mit akarsz?

- Csak nem értelek. Ennyi. - Vonta fel a szemöldökét. - Megváltoztál. Ez nincs éppen ínyemre.

- Megváltoztam volna? - Meliton csodálkozva játszotta a szerepét.

Erre Lizander ránézett az engem-ne-nézz-már-hülyének tekintettel. Aztán mintha elgondolkodott volna, játszani kezdett a kiürült pohárral. Két keze között ide-oda lökdöste, és merev tekintettel bámulta.

Mit forgat a fejében?

- Az olyan férfiakat, mint amilyenek mi vagyunk, te meg én, két dolog tud csak megváltoztatni. -     Lizander még mindig nem nézett fel, mintha csak a pohárral beszélgetne. - Az egyik a gyász.

- A gyász?

Meliton még nem tudta, hová lyukad majd ki a beszélgetés ezen része, de abban biztos volt, hogy amint lehet, lassan távozna. Nem akarta megkockáztatni, hogy esetleg átforduljon agresszív megnyilvánulásba.

- Igen. A gyász. Amikor valaki, akit ismertél, esetleg szerettél... - Lizander kézfejével jelezte a   bizonytalan lehetőséget, - meghal. Te meg itt ragadsz ebben a szarban, és irigykedsz.

Hát, még így sem hallotta, hogy valaki kifejti a gyász fogalmát.

- Nem gyászolok.

Meliton hibázott.

Abban a pillanatban tudatosult benne, amint kimondta. Bassza meg! Hogy miért nem fogta be a száját, ahogy eddig!

Lizander egyik szemöldökét felhúzva, száját legörbítve kapta fel a fejét, és azzal a most-megvagy nézéssel bámult. De még mindig nem mondta ki a másik gondolatát. Bármi is lesz az, muszáj valahogy kikosaraznia. Mert az elsőt már kilőtte. Totálisan. Pedig simán a szemébe hazudhatna, és egy ennyire egyszerű indokot kénytelen lett volna elfogadni.

Ja, öreg, jól látod. Meghalt az apám. Kedves, hogy észrevetted. Na cső!

- Akkor, ha igazam van, csak a másik lehetőség maradt - sóhajtotta Lizander, mintha a második   eshetőség rosszabb lenne a gyásznál.

Rosszabb a halálnál.

- Ami pedig? - Nyugalom te marha! - csitítgatta magát Meliton.

- Háborúk okozója, királyok veszte, gyilkosok indítéka...

- Lizander...

- Szerelem - bökte ki végül, közben Meliton arcát fürkészte.

Hogy mi? Meliton ezen megdöbbent. Erre aztán nem számított.

Éppen ennek az alaknak a szájából még ez a szépnek tartott szó is olyan ocsmányul hangzott, mintha az ember egy hasmenéses beteg ágytálját elemezné napról napra.

Nem lágyan csengő kifejezés, ami általában a boldogság egyik kiváltó oka, virágokkal, gyertyákkal meg csókokkal. Nem egyszerűen szerelem, hanem egy szitokszó, egy vád. Ami úgy hangzott, mintha azt ordította volna: TE IDIÓTA! És még köp is hozzá egy embereset.

Meliton nem tudott megszólalni. Közel sem volt szerelmes, erről szó sincs. Nem volt kibe szerelmesnek lennie. Csak egy lehetőség merült fel, amit igazán próbált megragadni. Hogy ettől máris más ember lett? Igen.

De a tény az tény. Nem szerelmes.

- Megint hallgatsz, barátom. - Lizander szimatot fogott. Baszki!

- Nem vagyok szerelmes - vallotta be. - Szóval, ha más ötlet nincs a titkos kis tarsolyodban, akkor   én távozom. És örülnénk, ha a jövőben elkerülnél minket.

Meliton kifejezéstelen arccal felállt, majd köszönés nélkül faképnél hagyta Lizandert. A gazfickó társaságát három üres, három félig üres söröskorsó és két kiürült whiskey-s pohár tette ki.

Meliton nem nézett vissza, tőle akár ott helyben lefordulhatott volna a padról. Agyában a gondolatok olyan hangosan száguldoztak, hogy talán még a jajveszékelését sem hallaná meg. Bárcsak!

Mire elért a kijárathoz, elbizonytalanodott korábbi kijelentésével kapcsolatban. A francba! Talán túl gyorsan válaszolt Lizander állítására. Vádjára?

Ha azt feltételezi, hogy Meliton szerelmes, az azt jelentené, valahol van egy lány, aki felkeltette a figyelmét. Meliton egyszerűen csak annyit mondott: nem szerelmes. Ha figyelembe veszi Lizander észjárását, akkor a "nem vagyok szerelmes" nem zárja ki egyértelműen, hogy nem létezik valahol egy lány.

Ó, a pokolba!

Meliton szájából hosszú, tömött sorokban ömlött a káromkodás. Megadta a választ a rosszéletűnek, amit még a barátainak is csak egy elgyengült pillanata miatt sikerült megtudniuk. Lizander csapdája tudatos volt, a nagy melák meg szépen belesétált.

Gratula, őstulok!

Hogyan lehetett ennyi esze? Miért nem állt fel már a legelején? Tudhatta volna, hogy ha belemegy a játékba, akkor ő húzza a rövidebbet. Most mégis mit csináljon? Csak remélhette, hogy Lizander semmit sem akar kezdeni azzal, amit megtudott.

- Miden rendben ment? - kérdezte Zuriel, amikor becsukta maga mögött az ajtót.

Meliton ekkor látta meg, hogy két barátja a kijáratnál várt rá, miután kiküldte őket. Nem hagyták ott. Kint dekkoltak. Most meg érdekelte őket, hogy mi történt vele.

Hm... Ez egészen új érzés. Új, és... jóleső. Hű! Meliton valahogy máris nyugodtabbnak érezte magát, hogy nincs egyedül. Mindig úgy érezte, magányos, és senkit sem érdekel, él vagy hal.

Úgy tűnt, ez végre megváltozik.

- Igen. Nincs gáz. Megmondtam neki, hogy szálljon le rólunk.

Zuriel és Karion elkerekedett szemmel néztek a napi hősre. Valószínűleg nem is remélték, hogy ilyen egyszerűen el tudják intézni a dolgot.

- Az nagyon állat! Kemény vagy, öreg.

Karion törte meg a váratlan eredmény feszült döbbenetét. Leplezetlen örömmel veregette vállon a nála egy fejjel magasabb, és általában sokkal morcosabb Melitont. Na igen, a szőke, frissen borotvált, kékszemű modell mellett a csupa izom, sötétszemű és sötéthajú borostás alak egyértelmű kontrasztot alkotott.

- Jól tetted, Meliton. - Zuriel megszorította Meliton vállát. Tekintete nem is örömet, hanem büszke   elismerést sugárzott. - Jól tetted.

- Kösz. Ja, igen. - Melitonnak meg kellett köszörülnie a torkát.

Ismét zavarban volt. Ezt szoknia kell, ha továbbra is a jó-fiú-vagyok irányba menetel. Őszintén akarta, hogy mindez ne zavarba ejtő, hanem normális és megszokott legyen.

- Én most haza mennék. - Meliton valóban erre vágyott. Rengeteg gondolatot akart a helyére tenni,   és ezekkel együtt néhány kérdést is tisztázni magával kapcsolatban.

- Szerintem mi is lelépünk - mondták a fiúk.

Ölelkezés, hátba veregetés, aztán hárman három különböző irányba indultak.

Meliton úgy érezte, nagy esély van rá, hogy tényleg leváltak Lizanderről. Ebben az esetben, meg merné kockáztatni legalább a lehetőségét, hogy újra láthassa azt a lányt. És csak egyetlen helyhez tudta kapcsolni. Semmi mást nem tudott róla.

Rendben, vissza a startra!"

 Lap tetejére                                      OLVASS BELE!